Súlyos térdsérülések
Dr. Dósa Gábor: Súlyos, szubtotális amputációval járó nyílt térdízületi sérülés kezelése kombinált műtéti megoldással
A Magyar Traumatológus Társaság kongresszusa Miskolc, 2003. november 9-11.
Egy 34 éves férfi szenvedett közlekedési balesetet oly módon, hogy motorkerékpárral közlekedett lassú sebességgel az út szélén, miközben egy ház behajtójáról egy kisteherautó tolatni kezdett. A motoros nem tudta elkerülni az ütközést a nagy forgalomban, jobb térdével nekiment a kisteherautó hátsó sarkának. Az ütközés következtében a kisteherautó hátsó lökhárító lemeze majdnem teljesen levágta a lábát. A lemez oly módon sértette meg, hogy a térdízületen keresztül csaknem körkörösen levágta az alsó végtagot, miközben a térdízület hátsó oldalán egy néhány cm-es bőrrészlet megmaradt, és nagy szerencsére ebben a bőr- és lágyrész hídban a lábat vérkeringéssel ellátó artéria poplitea (térdhajlati verőér), valamint a láb beidegzését biztosító nervus peroneus communis (a lábat ellátó egyik főideg) épen maradt. Így a sérült ellátása során gondolhattunk a végtag tejes megmentésére.
A térdízületet alkotó csontokon nyílt térdízületi ficam jött létre. A sípcsont (tibia) térdízületi vége Y alakban összetört, és a tördarabok messze elmozdultak egymástól. A térdízületben a keresztszalagok tapadására szolgáló kiemelkedések (eminenciák) leszakadtak. A sípcsont (tibia) felső része több darabba tört. Az artéria épen maradt ugyan, de az őt kísérő véna két helyen is megsérült. A térdízület külső oldalszalag rendszere elszakadt. A kétfejű combizom vége leszakadt a szárkapocscsont (fibula) csúcsáról. Kiszakadt a két keresztszalag közül a hátsó keresztszalag részlegesen, valamint a térdkalácsot rögzítő ín teljes egészében. A térdízület belső oldalszalag folytatása, az úgynevezett pes anserinus lenyúzódott.
A betegen több műtétet végeztünk. A legelső műtét alkalmával minden olyan képletet helyreállítottunk, amelyik megsérült. A csontokat csavarokkal és lemezzel egyesítettük. A szalagokat visszarögzítettük eredeti helyére. A kétfejű combizmot, valamint a térdkalács inát eredeti tapadási helyére rögzítettük vissza. A lábszári izombőnyét a várható duzzanat miatt felhasítottuk. A combcsontra és a sípcsontra külső rögzítőt (fixateur externe) helyeztünk, amely a gipszrögzítést helyettesítette. A hatalmas roncsolt sebeket kimetszettük, a sebet részlegesen nyitva hagytuk.
Az elvégzett műtéti sorozat a következő volt:
| 2000. júl. 12. | Térdrekonstrukció, lábszár elülső rekesz felhasítás |
| 2000. júl. 14. | Vérömleny kitakarítás |
| 2000. júl. 17. | A hiányzó csontrészletek pótlása csontátültetéssel. Sebszűkítés |
| 2000. júl. 19. | Bőrátültetés |
| 2000. aug. 8. | Külső rögzítő pin csere |
| 2000. szept. 6. | Külső rögzítő eltávolítás. Aktív funkcionális gyógytorna kezelés oldalsínes térdrögzítőben |
| 2000. okt. 11. | Drótkivétel |
A beteget az első naptól kezdve gyógytornász segítségével tornáztattuk. A térd rehabilitációja szempontjából fontos volt, hogy amikor a külső rögzítőt eltávolítottuk, elkezdtük a térd rendszeres tornagyakorlatát. Ezt egyrészt térdmozgató géppel végeztük, másrészt a betegnek megtanítottuk azokat a tornagyakorlatokat, amelyeket otthonába való távozás után önállóan is végezhet. A komplex rehabilitációs kezelés hatására a sérült térdízület mozgása beindult, és a térdízület mozgástartománya elérte, majd később meghaladta a 90 fokot.
A sebek begyógyultak, az átültetett bőr megtapadt. A bőrátültetés miatt a sérülés és a műtéti terület egyenetlenül, heggel gyógyult. Ez az esztétikai károsodás azonban nem zavarja a beteget, mert a térdízület funkciójával elégedett. Azóta is rendszeresen tornázik, minden nap kétszer.
Az eset tanulságai a következők:
- A nyílt sérülések sokszínűek, mindig újabb és újabb sérüléskombinációkkal találkozhatunk
- Súlyosan roncsolt és biztosan baktériummal érintkezett sérülések esetén is előfordulnak szövődménymentes esetek
- Sorozatműtéttel, a sérüléskombináció minden tagjára vonatkozó rekonstrukcióval jó eredmény érhető el
- Ha a vér- és idegellátás megmaradt, mindent el kell követni a roncsolt képletek rekonstrukciója terén
- Rendszeresen végzett kórházi, majd otthoni gyógytorna kezeléssel jó ízületi funkció érhető el



